A műhelymunka 2021 novembere és 2022 májusa között zajlott. Meglepően sokan jelentkeztek, hogy együtt indítsuk útjára ezt a projektet. A cél adott volt. Lemezt kell készítenünk. Sokuknak talán ez lesz a legelső lemeze, amin közreműködnek. Erre a komoly munkára, feladatra kell felkészíteni a fiúkat, lányokat. Milyen muzsikát tartalmazzon a lemez? Milyen dalok – és talán a legfontosabb, hogy kinek a dalai – kerüljenek az albumra? A válasz egyszerű volt. Kizárólag saját dalok, szövegek, dallamok, versmegzenésítések. Hét alkalommal gyűltünk össze, főleg hétvégenként. A terv az volt, hogy egy-egy ilyen hétvége alkalmával rakjunk össze két dalt, így az első négy foglalkozáson akár nyolc dal is születhet. Igen ám, de a dalok születéséhez dalszerzőkre is szükség van. Nehéz dolog a szerzőség. A szerzőnek ugyanis meg kell mutatnia a szerzeményét.
Ezt megteheti felvételről is, de talán még személyesebbé és hitelesebbé válhat a mű azáltal, hogy elő is adja azt. Ez a szerzőnek olyan érzést is kölcsönözhet, mint amikor visszarepítik az iskolapadba, hogy énekeljen el egy népdalt az egész osztály előtt. Ilyenkor az ember egyfajta „sztárhelyzetbe” kerül, és akár meztelenül is érezheti magát, hiszen a legbelsőbb gondolatait, mondanivalóját tárja a világ elé. Még akkor is, ha ez világ egyelőre igen kicsi, és bőven elfér a kiscsőszi pajtában.
Kiscsősz
A helyszín egy aprócska Veszprém-megyei falucskában, Kiscsőszön az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület pajtája. Kiscsősz messze van. Nagyon messze. Egy olyan hely, ahová nagyon kell akarni menni. Oda az ember bizony „el van utazva”. Nehezen ér ott utol a külvilág, a nagyváros zaja, és az állandó nyüzsgés, ami manapság a mindennapunk része. A műhelyek szempontjából ez ideális, mert a művészi, szellemi tevékenységhez pont erre van szükség. Egy olyan hely, ahol szabadon lehet alkotni. Egy olyan hely, ahol megáll az idő is, ha kell. És az ellátás is kiváló, hála a házi kosztnak és a páratlan vendégszeretetnek. És Kovács Norbert Cimbinek, a házigazdának, aki megtűrt minket, velünk evett, ivott, szórakozott, együtt lélegzett, és szerves része lett a csapatnak.
A csapat
Már az első alkalommal látszott, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Cirka huszonöt fős zenekart hangszerelni nem kis feladat. Már csak amiatt sem, hogy jól megférjen egymás mellett 4-5 gitár, harsona, kürt, sok énekes, és egy népi zenekar is. Mindezt persze úgy, hogy ne zavarják, hanem inkább kitöltsék egymást.
A résztvevők zömét a zenekarunk már korábbról is ismerte. Voltak, akikkel már az ezt megelőző workshopokon dolgoztunk együtt, de volt olyan is, aki most csatlakozott hozzánk először. Az egyes muzsikusok hangszeres tudása nem kérdéses, mindegyikük tudása bőven meghaladja az alapszintű hangszerkezelést, így nem arról szól a workshopunk, hogy hogyan kell lefogni pl. egy A-dúr hármashangzatot. Sokkal inkább az együttmuzsikálás, a dalok felépítése az alapoktól a vokálszólamokig, szövegmondás, és megannyi titkos fűszerként kezelt apróság, kerülhetett előtérbe. Ezek azok a dolgok, amiktől összeáll végül a dal, és megkapja végleges formáját, illatát, ízét és színét.
A résztvevők
Az első kiscsőszi „Válaszúti” workshop-sorozaton a Háklár banda, Groholy Gréta, Groholy Gitta, Gúti Márk, a Resti Kornél zenekar, Sirilo Gyula, Berta Zsolt, Czender Tamás, Mersitz Levente, Koszta Éva, a Figurás banda, Fajkusz Attila, Ferenczi Bora, valamint az 1-ső Pesti Rackák tagjai vettek részt.
Alkotó folyamatok
A virágnak megtiltani nem lehet (Petőfi Sándor – Jankó Miklós)
Az első dal, amit választottunk, egy Petőfi Sándor versére írt dal lett, melyre én írtam a zenét. Ennek a dalnak már van előélete egy korábbi, őriszentpéteri workshopról. Tökéletesen alkalmas volt a műhelymunka elindításához, a csapat összeszokásához, hiszen egyszerű szerkezetében és harmóniamenetében mindenki meg tudta találni benne a kedvére valót. Eredetileg egy énekes előadásában gondolkodtam, ám kiderült, hogy duettben is kiválóan működik. Háklár Dóra hangjával indul a nóta. Dóri nincs könnyű helyzetben a dal kezdését illetően, mivel mindennemű zenei alap nélkül és kíséret nélkül kell megszólaljon a hangja, mindezt a lehető legnagyobb magabiztossággal, ráadásul elég magasan, hangterjedelmének a legtetején. Az ő első sorára reagál a kórus, így felelgetnek egymásnak. Ez a felelgetés ragadja meg a dal lényegét, adja a dal lelkét, válik refrénné. A versszakokat Dóra és Sirilo Gyula megosztva, a refréneket pedig a többi énekes és hangszeres egyaránt énekli. A versszakok és refrének közötti részeket a népzenét játszó Figurás banda népi dallamai színesítik, így ötvözve a funky groove-ot és a népzenét. Egészen mostanáig meg voltam győződve arról, hogy ez a dallam egy valós népi dallam. Rá is kérdeztem a Figuráséknál, mi a neve ennek a dallamnak. A válasz rövidesen meg is érkezett, hogy ez valójában nem is népi dallam, hanem Ferenczi Gyuri rögtönzött legényes dallama, amit kb. tíz másodperc alatt talált ki a dalhoz, egy új világot teremtve a dalon belül. Néha elég egy ilyen villanás, egy ötlet, és azonnal sínre kerülnek a dolgok. Dalszerzőként rendkívül boldog vagyok, hogy a szerzeményemet meghangszerelhettük egy nagyzenekarra, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki muzsikál benne. Olyan jó érzés, amikor a nappalimban született dalkezdeményből megépül a mű maga. Köszönet érte.
Nem bírok aludni (Berta Zsolt)
A dal szövegírója és zeneszerzője Berta Zsolt, kortárs író-költő. A dalszöveg egy olyan élethelyzetet feszeget, amitől a lányos apukák a legjobban tartanak – amikor elérkezik a pillanat, hogy elengedjük a lányunkat az általa választott legénnyel. Megszólal benne a lányát féltő anya, apa, de hangot ad magának a lánynak is. A dalbeli anyának Groholy Gréta, míg a lánynak az ikertestvére, Groholy Gitta kölcsönzi a hangját. Az édesapa hangján Berta Zsolt szólal mag. A dal alaplüktetését a gitárkíséret adta, Zsolt nagyon szépen megírta azt, így ezt vettük alapul. Ehhez a kísérethez alkalmazkodva próbáltam hozzá kitalálni a dob alapot, ami néhány próbálkozás után sikerült is. Miután tisztáztuk a dalban a részeket (verszakok és refrén), és azt, hogy milyen sorrendben és mennyiségben következnek egymás után, eljött az ideje a harmóniák egyeztetésének. Ezután szekciókra oszlottunk, hangszerek és funkcióik szerint. Erre azért van szükség, hogy ne zavarjuk egymás munkáját, és elejét vegyük a káosznak, ami ilyenkor szokott kialakulni. Óriási hangzavar tud ilyenkor létrejönni, amikor kisebb csapatok egyidőben fejtik meg a dalt. Pont ettől a kakofóniától tud szétrobbani az ember feje, és fárad el hihetetlenül gyorsan. A szekció próbákon tudnak megszületni az igazi ötletek, és ott lehet elveszni a dal apró bugyraiban, átlátni és megérteni, mi is lesz a helyed a dalban. Így állt össze a Ferenczi Bora által vezetett ének szekció is, ahol csodálatosan kibontakozik a vissza-visszatérő „zummájzumm” vokális motívum. Ez a motívum szólal meg refrénszerűen a verszakok között, és ez ismétlődik a dal végén oly sokszor. Mégsem válik unalmassá, folyamatosan épül, a kíséret nyolcadolós szögelésbe kezd, állandó crescendo jellemzi, és egy remek gitárszóló is kibontakozik benne. A sok refrén így „csúcsra van járatva”, míg aztán teljesen egyedül marad a végén, hangszerek nélkül, a capella hangzik el utoljára, és vész a semmibe. A dalszerző, Berta Zsolt igazán elégedett lett a végeredménnyel. Ő az egyébként, aki kilóg egy picit a workshopon résztvevők közül, már csak életkora miatt is. Jelentek már meg regényei, és saját lemeze is van. Mégis fontosnak tartotta, hogy eljöjjön, ott legyen velünk és része legyen a csapatnak.
Az utolsó bölény (Páskándi Géza – Resti Kornél zenekar)
A workshopokra nemcsak egyénileg, hanem teljes zenekarként is lehetett jelentkezni. Így vett részt rajtuk a Resti Kornél zenekar is. Nem ismeretlenek a számunkra, hiszen már évek óta visszajárnak a műhelymunkákra. Ők négyen egy különleges formációt alkotnak. Olyan akusztikus hangszerekkel szólaltatják meg zenéjüket, mint pl. a koboz, cselló, gitár, mandolin, és ütőhangszerek. Műsoruk állandó főszereplője egy fiktív figura, Resti Kornél, aki jó barátságban volt a magyar költészet nagyágyúival, és tréfásan meséli el közös történeteiket. Egy különleges dalt hoztak nekünk, ami valójában nem is egy klasszikus értelemben vett dal. Sokkal inkább egy zenemű. Páskándi Géza versét zenésítették meg. És milyen jól tették, hogy pont ezt a dalt hozták. Sok munkával járt. Egészen más jellegű munkafolyamatra és hozzáállásra volt szükség, mint addig. Nincsenek benne ugyanis ismétlődő részek. Dinamikájában és telítettségében is igen változatos, sok apró részletet tartalmaz, és rendkívül szövegcentrikus. Ez teszi a dalt nagyon „odafigyelőssé”. A dal nem engedi meg, hogy túlságosan belekényelmesedjünk a lüktetésbe, folyton résen kell lenni. Biztosan állíthatom, hogy ez a dal volt a legkeményebb dió az összes közül. Sok részpróbát és közös nagypróbát is igényelt. Néha már olyan sokat, hogy el is ment tőle az ember kedve. Pontosan ez az a folyamat, erre van szükség, arra, hogy a könyökünkön jöjjön ki az utolsó bölény is, hogy végül összeálljon a kép. A stúdiófelvétel előtt ugyanis már nincs rá alkalom, hogy hogy próbálkozz, kijön-e vagy sem az általad választott figura. Akkor már nincs, mikor forog a szalag. És a felvétel során minden kiderül, sunnyogásnak nincs helye, hiszen tisztán hallani lehet, mit játszottál éppen. És azt is, amit nem játszottál. Itt jön a képbe a felelősség. Az ember minden egyes hangért felelős, amit kibocsájt. Legalábbis jó esetben. Ennek a dalnak a kapcsán ez a téma elő is került párszor. A legjobb példája a dolognak az volt, amikor a rap-betétek közötti részekben kellett jó ízzel megvalósítani a gitárfilleket Gúti Márknak. Nem játszott éppen rossz dolgokat, és ízlésteleneket aztán meg végképp nem, viszont biztosak voltunk benne, hogy jelentősen lehet javítani a gitározáson. Gyuri megkérte a zenekart, hogy játssza azt a bizonyos részt körbe-körbe. Elővette a hegedűt, és megkérte Márkot, hogy játssza utána a filleket a gitárján. Először nagyon egyszerűeket, akár egy hangot kitartva a megfelelő helyen, és így tovább a bonyolultabb blues figurák felé terelte Márkot. Mi, a többiek csak pislogtunk, ahogy percről percre iszonyatos sebességben javul a gitározás. Véleményem szerint már csak ezért a pár percért érdemes volt ott lenni. Különleges pillanatban volt részünk. Látni, ahogy megvalósul a tanulási folyamat… Márk aznap biztosan megvilágosodott, és ez bizony a felvételen is hallatszik.
Október (Háklár Péter)
Az Október című dalt a Háklár banda hozta el nekünk. Egy családi zenekarról van szó, melynek három tagja állandó résztvevője volt a workshopoknak. A dalt Péter, a dal szerzője és nővére, Dóra adták elő, az édesapjukkal, Attilával egyetemben, aki bongón kísérte őket. Ezt a dalt is az alapoktól kellett felépíteni, ugyanis nem rendelkezett basszus szólammal. Megkértük Petit, hogy játssza a versszakot körbe, amíg mi ketten Apáti Ádámmal kitaláljuk a hozzá illő alapot, groove-ot. Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy ebben már van némi tapasztalatunk Ádámmal. Nagyon jól és hatékonyan dolgozunk együtt. Az eredmény egy jó kis funky groove lett. Megkerestük hozzá a megfelelő tempót, hogy jó „húzása” legyen, és csak játszottuk és játszottuk, csiszolgattuk az alapot. Majd megkértem Attilát, hogy szálljon be a bongóval. Így már négyen utaztunk a funky-gőzösön. Itt szálltak be a többiek is a buliba. Egy funkys, kattogós, a 70-es évekbeli San Francisco utcáin c. sorozat betétzenéjét idéző groove jött létre. Annyi különbséggel, hogy a zene tetején lévő fúvósok helyett egy nagyon egyszerű, egyetlen egy hangra épülő, szigorú cimbalom ostinato szól. Annyira egyszerű és szokatlan, hogy a cimbalmos, Kőhalmy Ádám nem is tudta, hova tegye ezt a témát. Nagy volt rajta a felelősség, mert a dal lírai bevezetője után neki kellett elindítania az ostinatót. Ezzel indítva újra a dalt. Ha ez nem sikerül jól, azonnal vége a dalnak. Húztuk is érte rendesen szegény Ádámot, hogy nem hisszük el, hogy ez olyan nehéz lenne, mikor a csárdásokat meg csak úgy keni-vágja. Néha pont az ilyen egyszerű témák okozzák a nehézséget, nem pedig a bonyolult harmóniák vagy dallamok.
Mégsem éreztük még teljesnek a dalt, ott voltak a vonósaink, hát belehangszereltük őket is. Ferenczi Bora ekkor mutatott egy dallamot, amiről úgy gondolta, hogy elférne még a dalban. Ezt a dallamot választottuk a versszakok elválasztására egymástól. Először csak hegedűn és mandolinon szólal meg, majd az ismétléskor beszáll a többi hegedű, a nagybőgők és a többi hangszer, hogy megerősítse a témát. Imádom ezt a részét a dalnak, mert nagy kontrasztot mutat egyazon dallam, csak épp más hangszerekkel, és más intenzitással játszva.
Fontosnak tartjuk, hogy amikor új részeket vagy dallamokat, esetleg csak apróbb változtatásokat hajtunk végre egyes dalokban, ügyeljünk arra, hogy a szerző lelke ne sérüljön. Így az összes változtatáskor , ötleteléskor a jóváhagyását kérjük, megkérdezzük, hogy tetszik-e neki az irány, amin haladunk. Ellenkező esetben úgy érezheti, hogy sérült a dal, megfosztották tőle, csorbulhat a szerző önbecsülése, és ezt semmiképpen nem akarjuk.
Meg kell említenem továbbá Mersitz Leventét, aki egyszemélyben felelős a felvételeken elhangzó rap-betétekért. Elképesztő dolog látni, hogy amíg mi a zenén dolgozunk, ő a telefonjába borulva faragja a rímeket. Teljesen szabad kezet kapott, mégis a dal témájához illő, tartalmában megegyező rapszöveget írt, mindezt villámgyorsan. Csak néztünk nagyokat, hogyan ömlenek belőle a rímek. Nagyon örülök neki, hogy velünk volt, sokat hozzátett a workshopok jó hangulatához.
Jankó Miklós
